Hogy a fröccsnél jobb dolog nem igazán van egy forró nyári napon, azt jelzi, hogy a bor vízzel való keverését már az ókoriak is gyakorolták: a görögök és a rómaiak felfogása szerint a bor napi szükséglet, olyannyira, hogy a rabszolgák, földművesek, nők és arisztokraták számára egyaránt elérhetőnek kellett lennie. El kell ismernünk, az ókoriaknak megint igazuk van: a bor bizony napi szükséglet. Igaz, ők nem szénsavas vízzel keverték a bort, így nem igazi fröccsöt ittak, de a szokásuknak köszönhetjük, hogy már nagyon régóta termesztik Európában a szőlőt: ahova a római katonák mentek, oda a szőlő is követte őket, hiszen nem lehetett elvárni, hogy harcoljanak bor nélkül.

A modern fröccs nem létezhet szódavíz avagy szikvíz nélkül. Ennek ipari méretű, folyamatos előállítása a XVIII. század végén kezdett beindulni. A legenda szerint 1842-ben Fáy András, a híres író, meghívta néhány barátját a fóti borospincéjébe. Jedlik Ányos, a híres fizikus-feltaláló hozott magával egy üveg, akkor még kuriózumnak számító szódavizet - ugyanis ő maga is dolgozott ki olyan módszert, amellyel szódavizet tudott előállítani (a gép leírását meg is jelentette a németországi Zeitschrift für Physik und Mathematik folyóiratban). Adottak voltak tehát a hozzávalók, és meg is született a spritzer. Végül Vörösmarty a németes spritzer helyett a fröccs nevet adta az italnak, de az osztrákok máig is spritzernek hívják – a németek egyébként Schorle-nak. Így szól tehát a legenda, amely az angol nyelvterületeken is ismernek. Hogy valójában mi a történet, azt nem tudjuk, könnyen lehet, hogy a legenda az csak legenda, mivel a fröccs szó az 1800-as évek végéig nem is szerepel a szótárakban. Vagy lehet, hogy egyszerűen idő kellett az ital elterjedéséhez. Ma viszont annyira népszerű, hogy 2015-ben hivatalosan is bekerült a hungarikumok közé, így a címben bizony nincs túlzás.

A fröccs fogyasztásának egyik legjobb módja nyáron, a szabadban inni, jó borból, tiszta vízzel, hiszen nagyon jó frissítő. Barátokkal, társaságban fogyasztva először elmulasztja a meleg okozta bágyadtságot, és utána az enyhébb alkoholtartalom oldja a hangulatot, de nem kezd el újra bágyasztani. Nem is csoda, hogy a görögök is nagyon kedvelték így fogyasztani a bort, hiszen a mediterrán melegben kellett a frissítő, de a sok alkohol hamar elejét vette volna a magas szintű társalgás kialakulásának. Márai Sándornál jobban mi sem tudjuk megfogalmazni a fröccs nyújtotta életérzést:

„Sajátságos, de igaz, hogy fröccsöt nem tud a magánember készíteni. Hiába tanulod meg a leckét, hasztalan vásárolsz háromdecis poharakat, igen, hiába méred ki és vegyíted aggályos gondosan a két deci bort egy deci szikvízzel, a fröccs képletét csak hivatásos csapos ismeri. S a magyar, mikor feltalálta ezt a csodálatos bölcs és óvatos vegyüléket, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkalja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelídített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot.”

Hasonló az oka annak, hogy remek ötlet szabad téren nyáron olyan helyeken is fröccsöt inni, ahol előadás vagy más program van. Igaz, a júliusi meleg lejárt, de a fröccs ideje még egyáltalán nem. Ha kedved támadt egy kis fröccsözésre, borozgatásra megteheted azt augusztus 20 és 21 között a székelyudvarhelyi Szent István-napi ünnepségen ugyanis ott lesznek boraink és fröccseink a Gondűző Étterem és Borbár standjánál.